Emma Szentesen összebarátkozott Pamaccsal, a kedves Bánfi család kiskutyájával.

Emma először nagyon félt tőle, mint minden kutyától, de aztán láthatta, hogy milyen kis barátságos Pamacs, így gyorsan ment az oldódás.

Sokat játszottak, labdáztak a kertben. Emma folyton beszélt hozzá, mintha Pamacs egy kisgyerek lenne, akit irányítani kell. Pamacs pedig nem nagyon értette, mit akar tőle ez a kislány. Egyik alkalommal azt mondta Pamacsnak, aki az ebédlőasztal alatt ült és nézte Emmát. - Most miért nézel így rám kis Pamacs? Azt hiszed, hogy én vagyok az anyukád? Pedig pont fordítva volt, Emma hitte úgy, hogy gondoskodnia kell a kiskutyáról.

Nagyon meleg nyári nap volt, ezért Pamacs lefeküdt a kertben a kőre hűsölni, Emma pedig lávaköves masszázzsal kényeztette, amit a kutyus tűrt engedelmesen.

Annyira összebarátkoztak, hogy délután Pamacs még elvitte egy sétára is Emmát a Kurca folyó partjához. De sajnos hamarosan el kellett tőle búcsúznunk, mivel a buszunk indult vissza Budapestre. Pamacs még az állomásra is kikísért minket.

Emma nagyon szomorú volt, hogy ott kellett hagynia Pamacsot. A buszon még sírdogált utána, aztán lassan elaltatta az utazás ringató élménye, de bizonyára új kis barátjával álmodott.