Mióta megszületett Emma, nem telt el úgy nap, hogy el ne mondjam neki, mennyire szeretem.
Azt hiszem, szerencsés vagyok, mert olyan gyermekkel áldott meg a sors, aki nem rejti véka alá érzéseit. Nemcsak én, de ő is elmondja nekem, mit érez. Néha úgy, hogy a nyakamba ugrik, néha pedig egészen filozofikusan.
Nem is olyan régen, Emma egyik este ezzel a kérdéssel állt elém:
- Anya, mennyire szeretsz? Mondd el!
- Emlékszel még a nyuszis mesére, amit úgy szeretek? Abban azt mondta egyszer a Nagy mezei nyúl a kis mezei nyúlnak a "Találd ki mennyire szeretlek?" kérdésre: "Mint a szivárvány vége és vissza." Szerintem ez nagyon szép hasonlat, én is legalább ennyire szeretlek.
- Az nem elég! - vágta rá Emma.
- Ó! Hát akkor, mint a Föld megkerülve?
- Nem elég!
- Mint a holdig tartó út és vissza?
- Nem elég!
- Mint az Univerzum vége és vissza?
- Nem, az sem elég!
- Már nem tudok ennél nagyobbat mondani!
- De igen! Egyszer azt mondtad, jobban szeretsz az életednél.
- Ez így igaz. De szerinted az életem nagyobb, mint az Univerzum?
- Igen, az mindennél nagyobb, mert az végtelen...
Elmondhatom akkor, hogy a szeretetem végtelen. És mikor tudná az ember legjobban kimutatni a szeretetét, ha nem akkor, amikor a szeretett lény ünneplésére készül.
Emma 8. születésnapja számára egy átlagos hétfői napnak indult. Bevittem az iskolába, szép napot kívántam neki, elbúcsúztunk és ő felment a terembe. Nem sejthette, hogy mit terveztem erre a napra. Szabadságot vettem ki, hogy vele tölthessem el a születésnapját. Hiszen ez hogyan is lehetne egy átlagos nap? Az életem legfontosabb szereplője 8 éve ezen a napon született meg, ami azóta is szüntelenül hálával tölt el.
Emmának nem mondtam el a terveimet, hogy minél nagyobb meglepetést szerezzek neki. Délután én vártam őt az iskola aulájában. Csuda jó érzés volt számomra is, hiszen ez nagyon-nagyon ritka alkalom. Amikor meglátott, a csodálkozástól csillogott a szeme. Elmondtam neki, hogy mennyire fontos nekem és hogy szeretném, ha a születésnapját, vagyis ami még maradt belőle, együtt töltenénk. Átölelt és egy Jeeeeee! kiáltás kíséretében boldogan sétáltunk ki a suliból.
A meglepetés ezen felül még az volt, hogy elmentünk a Zoo Caféba, ahol nagyon jól éreztük magunkat. Ez az a kávézó, ahol állatokat lehet simogatni, illetve közelebbről megismerni. Kaptunk gekkót, kaméleont, teknőst, nyuszit, hörcsögöt, sőt még egy király pitont is bevállaltam, pedig kissé féltem tőle.
Este fürdés és meseolvasás után úgy gondoltam, hogy e boldog nap lezárásaként elmondom Emmának, hogy mennyire fontos számomra és hogy miért szeretem annyira. Emma pedig kíváncsian meghallgatta:
- Szeretlek, mert ilyen cserfes vagy és ezáltal minden nap meg tudsz nevettetni. Szeretem hallani ahogy nevetsz és azt hiszem, mióta vagy nekem, én is sokkal többet nevetek.
- Tényleg anya? - kérdezte.
- Igen, emlékszel például a szombat estére?
És felelevenítettük az Eurovíziós dalverseny közbeni vicces pillanatot:
Elmondtam neki, hogy 26 országból a négy nagy európai nemzet automatikusan részt vesz a versenyben. Aztán megkérdeztem Emmától, hogy ki tudja-e találni, hogy melyik az a négy nemzet? Erre rávágta: - Első: Csepel! És ismét nevettünk.
Aztán folytattam...
Ugyanakkor sok minden, amit mondasz, el is gondolkodtat. Fantasztikus, ahogyan tanítani próbálod, hogyan lássam egyszerűen a világot. Köszönöm neked a sok örömteli és felejthetetlen pillanatot és szeretnék még sok-sok ilyet átélni. Köszönöm, hogy mindig mindenben meglátod a jót.
Szeretem az együtt töltött perceket, mert veled újra gyerek lehetek. Futok, mászok, labdázok, csúszdázok, rajzolok, színezek, gyurmázom, babázok, pónizok, legózok és még sorolhatnám azt a sok társasjátékot is, amiben folyton megversz. De nem bánom, hisz a múltkor is, amikor kiütöttél azt mondtad nekem átölelve: Bocsi anya, de tudod, hogy szeretlek.
Hálás vagyok a sorsnak, hogy miattad anyának nevezhetem magam. Tudom, hogy nem vagyok tökéletes, de hidd el, tiszta szívből igyekszem jó anyává válni. És köszönöm neked, ha az igyekezetemet értékeled. Egyszer azt mondtad nekem: Anya, téged sokkal jobban szeretlek, mint más gyerek az anyukáját. Ezt a mondatot pedig őrzöm azóta is, és remélem, hogy rászolgálok majd arra, hogy ez a szeretet mindig ilyen erős maradjon.
Miattad kezdtem el írni, szőni a meséket, mert kitártad nekem fantáziabirodalom ajtaját, a te világodat és azt hiszem, időzök még itt egy kicsit.
Szeretem, amikor azzal a mondattal állsz elém: Anya, most ennek nem fogsz örülni! És ilyenkor tudom, hogy valami eltört, elszakadt, kiborult, összemaszatolódott, de azt is tudom, hogy ez a biztos jele annak, hogy bízol bennem és bármit elmondhatsz nekem.
Szeretem, hogy ilyen csodálatosan nyílt szíved van, amelyből tiszta szeretet árad. És amellyel mindenkit le tudsz venni a lábáról. Még a zsémbes, morcos néniket is megnevetteted.
Miközben elmondtam neki mindezt, láttam, hogy lecsukódik a szeme, de én csak mondtam és mondtam tovább. Amikor befejeztem, Emma már aludt, édes mosollyal az arcán. Arra gondoltam, milyen jó lenne minden este ezt a mosolyt látni. És most, amikor visszagondolok az arcára, magam is elmosolyodom.
Bátran ajánlom mindenkinek, hogy nyugodtan ossza meg érzéseit a gyermekével, mert ez erősíti a kapcsolatot kettejük között. Mondjuk ki bátran, amit érzünk, hiszen ehhez csak röpke életünk áll a rendelkezésünkre ebben a minőségünkben. Az egymás iránt, szavakban kifejezett érzések csodákra képesek. Lehet, hogy attól, amit mondunk megváltozik annak az élete, akinek mondjuk, de a miénk is.
Számunkra csodálatos nap volt ez a májusi 15-e, melyet megőrzök a szívemben és a lelkemben is, és ezzel a bejegyzéssel az emlékezetemben is, hogy soha ne felejtsem el, miért szeretem a gyermekem.
