Régóta terveztem, hogy mandalát veszek a lakásba, de soha nem tudtam eldönteni, hogy milyen mintázatú és jelentéstartalmú legyen. Aztán Emma egyik nap hazahozott az óvodából egy kiszínezett mandala mintát. Lehet, hogy amúgy elsiklik a szemem felette, de mégis megragadott, mert volt a képnek egy különlegessége, körbe volt rajzolva szívecskékkel. Mondtam Emmának, hogy nagyon szépet készített, de nem értettem a szíveket. Megkérdeztem tőle, hogy ez mit jelent? Azt mondta, hogy Emma szeretete veszi körbe. Meghatódtam. Úgy éreztem, hogy megtaláltam a tökéletes mandalát, amely most már bekeretezve díszíti az otthonunk falát.
Egy ősi bölcsesség szerint, ha a pontot meg akarod ragadni, fedezd fel a környezetét. Nekem sikerült. Észrevettem a szíveket és így megtaláltam, amit kerestem. Egy mandala a világ leképeződését és annak minden lényeges jellemzőjét magában hordozza. Célja, hogy helyreállítsa az emberben a dolgok ideális rendjét.
Nem is olyan régen hallgattam egy előadást a kapcsolatokról, ahol az előadó azt mondta, hogy a hála sokkal fontosabb, mint a szeretet és hogy ne szeressük a másikat, hanem inkább legyünk érte hálásak. Már akkor sem értettem ezzel egyet és azóta egyfolytában azon jár az eszem, hogyan tudnám ezt cáfolni. Először arra gondoltam, akit a legjobban szeretek. Hogyan alakult ki bennem a szeretet iránta? Amikor Emma még csak a pocakomban volt, már akkor is szerettem. Még nem tudtam kicsoda, és hogy milyen lesz, amikor a kezemben tartom majd, mégis olyan érzelem fűzött hozzá, ami semmihez sem fogható. Szerettem őt, anélkül, hogy ismertem volna, aztán megszületett, és ez az érzés továbbra is szüntelen. Persze közben hálás is voltam a sorsnak, hogy ilyen csodával ajándékozott meg. Tehát szeretet is és hála is volt bennem. De a kettő nem összehasonlítható. A szeretet egy olyan érzés, amely a szívemben keletkezik, míg a hála gondolat formájában jelenik meg, hogy kinek, miért vagyok hálás és ezt hogyan mutathatnám ki, és csak ezután társul hozzá érzelem. Úgy gondoltam, ez a magyarázat még kevés. Amikor nem tudok valamit magammal megvitatni, akkor általában a mesteremhez fordulok. Ő valami rendkívüli információkkal rendelkezik a világról, egy másfajta szemüvegen keresztül lát mindent, amit néha megenged nekem is hordani azáltal, hogy beenged a világába. Természetesen a kislányomról van szó, aki folyton tanít engem. Nem félek feltenni neki komoly kérdéseket, mert már nem egyszer tiszta egyszerűséggel megválaszolta azokat. Nem volt ez most sem másképp.
- Emma, szerinted melyik fontosabb? A szeretet, vagy a hála?
- A szeretet. – vágta rá és hozzátette: De anya, mi az a hála?
Azt hiszem megint tökéletes a válasz. Persze, hogy a szeretet. A gyerekek nem éreznek mást, amíg kicsik, csak szeretetet tudunk nekik nyújtani. Szeretem a gyerekem, úgy ahogy van. Emma azt sem tudja, mi az a hála, hogyan lehetne akkor ez az alapja a kapcsolatunknak? Ő még nem tudja, hogy vannak dolgok az életben, amiért hálásnak kell lenni. Ezek a fejlődésével együtt jönnek majd. Éppen ezért, amíg ez az érzés nincs benne, addig csak a szeretet lesz, ami összeköt minket. A szeretet az első és legfontosabb, a többi csak utána jön. Erich Fromm fogalmazza meg tökéletesen, hogy „A felnövő gyerek iránti anyai szeretet, az a szeretet, amely nem akar semmit önmagának.” Ez a szeretet feltétel nélküli, a gyereknek semmit sem kell tennie azért, hogy az anyukája szeresse, egyszerűen csak lennie kell. Ez az első találkozás egy ember életében a szeretettel. A kapcsolat később elmélyültebb lesz, bele lehet több mindent csempészni, akár a hálát is, de az alapja, akkor is a szeretet marad. És amikor érzi a gyermek milyen szeretve lenni, azt is megtanulja közben, hogyan kell szeretni, mert előbb, vagy utóbb rájön arra, hogy ez fontosabb annál is, hogy őt szeressék. Éppen ezért számomra egy szeretet nélküli kapcsolat olyan, mintha élnék egy házban, amelyben nincsenek se ajtók, se ablakok. Mi értelme lenne ennek? Semmi, mert száműznék mindent, ami életben tarthatna.
Ezért az én szeretet mandalám üzenete, hogy a szeretet körülöttünk van, csak ki kell nyitnunk a szemünket, hogy észrevegyük ezt. Emmának fogalma sincs arról, hogy mi az a mandala, de mégis ösztönösen, vagy tudat alatt szeretetbe zárta. Az ő „világát” a szeretet öleli át. Azt hiszem, hogy sokszor fogok megállni a mandala előtt, hogy elérje a célját. Már most megnyugtat, mert ha erre a képre nézek, eszembe jut, hogy jó helyen vagyok. Egy olyan helyen, ahol a szeretet körbevesz, Emma szeretete és világlátása, amely mindig csodával tölt el.
