Miért születtél te anyukának? – kérdezte egyszer tőlem Emma. A válasz pedig egyszerű, nem születtem annak, de mégis a kérdező által váltam azzá. Emmával nemcsak gyermekem született, hanem egy új női oldalam is. Anya lettem. De mit jelent manapság anyának lenni? Bárki, aki gyermeket hoz a világra, kijelentheti-e magáról, hogy anya, vagy kell valami plusz is hozzá, ami azzá teszi? Ki a jó anya? Elgondolkodtató kérdések, tudom. De nemrég átéltem valamit, ami miatt ezek megfogalmazódtak bennem és nagyon mélyre kellett nyúlnom, hogy megpróbáljam saját magamban megtalálni a válaszokat.

Emma sokszor volt már beteg, ezért tudom, hogy mivel jár már egy-egy állapot és általában azt is tudom, mit kell tennem, de most mégsem volt elég az eddigi tapasztalat. Emma kiszáradás tüneteivel kórházba került, ahol egy igazán tanulságos éjszakát töltöttünk. Emma kapott infúziót, átesett különböző vizsgálatokon, ami elsőre szörnyűnek tűnt, de abszolút profi kezekben a vele járó fájdalmak enyhültek. A kórházban csak jó tapasztalatokat szereztünk. Mindenki nagyon kedves volt és annyira jó érzéssel töltött el, hogy komolyan odafigyelnek a gyerekekre. A doktornőnk 24 órás szolgálat után is tudott mosolyogni és kedvesen válaszolni minden kérdésemre. Egész este jöttek-mentek a beteg gyerekek a sürgősségire és a kórterem, ahol Emma feküdt lassan megtelt. Nemcsak beteg gyerekekkel, hanem aggódó, kétségbeesett szülőkkel is, főleg anyákkal. Itt senki sem volt Judit, Kati, vagy Erzsi, egyetlen megszólítás létezett csak, ahogy a gyermekeink is hívnak minket, ANYA.

Anya, mesélje el mi történt!

Anya, kérem ezt töltse ki!

Anya, most le kellene fogni a gyereket!

És mi anyák, tettük a dolgunkat.

Pofon magamnak

A szoba tele volt hasonló tünetekkel fekvő gyerekekkel, szinte minden korosztályból. Volt egészen pici kisfiú, aki majdnem a kórházban ünnepelte az első születésnapját és 16 éves kamaszlány is, aki már ki tudott állni a maga akarata mellett. A betegségen kívül mindegyikben volt egy közös pont, mindenki mellett ott volt az anyukája. A picikék alig aludtak egész éjjel és az édesanyák sem, hiszen sétáltak velük, karjaikban ringatták őket, hogy megnyugodjanak egy idegen helyen, ahol talán még mi felnőttek sem tudnánk nyugodtan aludni. A kamaszlány anyukája elég sokáig bent tartózkodott a szobában, beszélgetett a lányával és kicsit bosszantott, mert már pihenni szerettem volna én is. Előző éjszaka sem aludtam semmit Emma ápolása miatt és jó lett volna már az ágyra lehajtani a fejem, de nem tudtam. Aztán elment az anyuka és maradt a gyereksírásokkal teli éjszaka. Persze nem pihentem semmit, de legalább volt időm gondolkodni. Rájöttem, hogy milyen önző voltam. Nekem megadatott az, hogy Emma mellett lehessek az éjszaka. Vigyázhatok rá, foghatom a kezét, ha felkelne, biztonságban érezheti magát, mert ott vagyok. De a kamaszlány anyukájának haza kellett mennie. Ott kellett hagynia idegenek között a gyermekét és fogalma se lesz arról, hogy az éjszaka folyamán mi történik a lányával. Vajon jó kezekben hagyja? Eléggé figyelnek majd rá? Belegondoltam ebbe és gondolatban lekevertem magamnak egy pofont. Hát ő nem ugyanazt teszi, amit én? Csak aggódik a gyermekéért. És ez független attól, hogy a gyerek hány éves, mert valószínű ez nem fog változni akkor sem, ha már felnő. Az aggódás mindig megmarad. Sokkal rosszabb helyzetben volt az az anya nálam és én ezt a kis időt is sajnáltam tőlük.  Aztán eljött a reggel és nagyon korán ott volt újra az anyuka, hogy lássa a lányát és hazavigye, ha minden rendben. A kamaszlány volt az első, aki távozott a szobából és örültem neki, hogy találkoztam vele, mert megint tanultam valamit. Mindegy, hogy hány éves a gyermeked, mindig a gyermeked marad és anyaként az a dolgod, hogy ott legyél mellette, ha szüksége van rád.

Anya születik

Hogyan válunk anyává? Azt hiszem, mindenkinek megvan a maga kis története erről. Tökéletesen meg van tervezve a természet által, hogy felkészüljünk az anyaságra. Olyan sok szó van a nyelvünkben erre az állapotra: terhes, várandós, állapotos, viselős. Ha lehet, én a várandós megnevezésre szavaznék, hiszen nem szól ez másról, minthogy vársz. 9 hónapig várod a csodát. Vannak benne nehézségek, de igazából egy gyönyörű állapot. Tudni azt, hogy egy kis élet van születőben benned, határtalan élmény. És bizony kell idő is ahhoz, hogy hozzászokjon az ember lánya. Gyönyörű könyvek kaphatók már, amelyek bemutatják a 9 hónap részleteit. Ezeket olvasva mindent megtudhatunk a baba fejlődéséről, a testünk alakulásáról. Én is ezeket lapozgattam. Aztán a csodálkozásból lassan valóság lett, amikor elkezdődtek a vizsgálatok, amely megannyi izgalommal volt tele. Minden nap megmértem volna hány centit nőtt a pocim, ami bizonyítja, hogy Ő is növekszik. Az érzés, amikor először megmozdult – illetve mindig is mozgott, de csak akkor éreztem meg – leírhatatlan. Sokan azt mondják olyan, mintha kis pillangó szárnyak repdesnének odabent. Kismamaként is vezettem naplót és visszakerestem ezt a részt, akkor így írtam erről: „Olyan érzés volt, mint amikor fázik az ember és belülről remeg.” Aztán ez mindennapossá vált, az volt a furcsa, amikor nem éreztem. Egyre jobban nőtt ő is, a teher is, amit cipeltem, és kezdtek látszódni a mozgások. Néha a lábacskáját végighúzta a hasfalamon, néha a pici fenekét kitolta és kitapogathatóvá váltak más apró testrészei is. Rugdosott, néha jól belém rúgott, hogy éreztesse egyre kisebb odabent a hely. A hasam a mozgásoktól hullámzott és a 4D mozi élmény által bepillantást nyerhettem egy olyan világba, ami bennem van. Csodálatos. Az utolsó egy hónapban már levegőt is nehéz volt venni és rájöttem arra mit jelent az, hogy mindent megosztani valakivel. Ez a 9 hónap úgy éreztem lélekben felkészített arra, hogy anyává váljak. De a java, csak akkor indult, amikor a gólya meghozta a csomagot. Az anyaság egy női életminőség változást hozott számomra. Mintha feljebb léptem volna egy fokozatot a létrán. És tudom, hogy mindig van feljebb is. Amióta Emma megszületett, megváltozott az életem. Mint minden új kapcsolatban, itt is a feleknek először meg kell ismerniük egymást, csak itt egyből összeköltözéssel is kezdődik a románc. Először elkezded tanulmányozni, kialakítani szokásokat, később pedig tanítod, formálod, ezért lesz vagy hasonló hozzád, vagy teljesen más, mint te. Attól függ, milyen energiát mozgatsz. Szeretnéd, hogy hasonlítson rád? Akkor úgy neveled, ahogy téged a szüleid. Ha nem, akkor mindent elkövetsz azért, hogy más legyen. Lassan alkalmazkodtok egymáshoz, egy sírásból, hanglejtésből tökéletesen tudjátok, mit akar a másik. Van, amikor szavak sem kellenek. Ez pedig jóval korábbról hozott anyag, mert már megadatott akkor is, amikor csak vártad őt. Ha nyitott voltál rá, felismerted és már akkor kommunikáltál vele. Simogattad a pocakod, beszéltél hozzá, ha jó fej voltál, még énekeltél is neki. Én csak a 8. hónapban tudtam meg hivatalosan, hogy kislányom lesz, mert Emma szégyenlős baba volt. De legbelül éreztem ezt az elejétől fogva. Emmának szólítottam mindig. Ez az, amikor két szív csatlakozik egymáshoz. És már itt eldőlt, hogy szeretem. Teljesen mindegy hogy jön ki, milyen lesz az orra, a szája, a szeme, mert tökéletes lesz. Belőlem egy darab.

Amikor minden megváltozott

Volt egy pillanat, amit soha sem fogok elfelejteni. Amikor rájöttem, hogy mostantól kezdve minden megváltozott. Tökéletesen emlékszem arra a napra, amikor egyedül maradtam a pár napos Emmácskával és hirtelen rám tört valami furcsa érzés. Néztem Emmát, ahogy aludt a kiságyban és elkezdtem bőgni. Nem sírtam, hanem zokogtam. Mégis mi okom volt rá? Rájöttem, hogy valaki fekszik a kiságyban, aki mostantól kezdve tőlem vár majd mindent. Gondoskodnom kell róla. Mégis mi történt velem akkor? Megijedtem a felelősségtől. Képes leszek én erre? Biztosan meg tudom csinálni? - kérdezgettem magamtól. A pár órás depressziómból azonban sikeresen kimásztam. Megnyugtattam magamat azzal, hogy annyi anya van a világon, talán ez nekem is sikerülhet. Példának pedig ott volt az én anyukám, valószínűleg ő is így kezdte, neki sem tanították, hogyan kell anyának lenni, egyszerűen tette a dolgát és megpróbáltam én is ezt tenni. Immáron pedig 6 éve gyakorlom ezt, kisebb-nagyobb sikerrel.

Ekkor éreztem először azt, hogy mit jelent felelős szülőnek lenni. Nem jut eszembe más, mint Antoine de Saint-Exupéry A kis hercegből való rövid története, amely tökéletesen összefoglal mindent, ami talán egy anya gyermek kapcsolatban benne lehet:

   „….Isten veled - mondta a róka. - Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
     - Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
     - Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.
     - Az idő, amit a rózsámra vesztegettem... - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
     - Az emberek elfelejtették ezt az igazságot - mondta a róka. - Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért...
     - Felelős vagyok a rózsámért - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse…”

Felelősek vagyunk a gyermekeinkért és az idő, amit velük tölthetünk, az teszi olyan fontossá őket. Nem az a lényeg, amit most látsz, vagy, amit 5, akár 10 év múlva, hanem amit a szívedben érzel. Hiába nő fel a szemed láttára, akkor is csak a gyermeked marad, aki – ha jól csinálod az „idővesztegetést” – tudni fogja ezt az igazságot. Minden anya azt szeretné, ha boldog lenne a gyermeke. Mint anya, a legfőbb feladatomnak azt tekintem, hogy megmutassam az utat Emmának ahhoz, hogyan legyen boldog. Ha ő boldog, én is az vagyok és ez fordítva is igaz, mert mindenki a környezetéből táplálkozik. Viszont nem engem kell boldoggá tennie azzal, ha hazahoz majd egy 5-öst a suliból, ha ő örülni fog ennek, akkor én is vele örülök, de nem fogom kikényszeríteni belőle. Amikor Emmát, vagy bármelyik ovis társát hallgatom az anyák napi óvodai ünnepségen, mindig mélyen megérint. Lehet, hogy a versnek, amit mondanak a felét sem értik igazán a gyerekek, mégis próbálnak nekünk, anyukáknak örömöt szerezni. Csodálatos dolog, hogy van egy nap, amit csupán azért tartanak, mert valakit édesanyának hívnak.

Mennyi minden van már mögöttem, és még annál is több előttem. De egyben biztos vagyok, amíg lesz valaki az életemben, aki anyának hív, addig mindent meg fogok tenni azért, hogy ezt a szót olyan tartalommal töltsem meg, amit valójában jelent. Mindig ott lenni mellette, ha szüksége van rám. Ha nem kéri ki a véleményemet, akkor is támogatni és bízni abban, hogy elég jó alapokat adtam neki ahhoz, hogy jó döntéseket hozzon. Egyszerűen szeretni és megtanítani őt is arra, hogy a szívével lásson jól.