Egy újabb szerepjáték Emmával, amely inspirálóan hatott rám. Emma osztotta le a szerepeket és ő találta ki a történetet. Amit leírok, minden így hangzott el a játékban. Ő volt a Hókirálynő, én pedig a királyfi a Domboldalról.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyfi, akit elzavartak otthonról, mert gonosz volt, ezért vándorolni kényszerült. Ahogy ment, mendegélt egyre hidegebb lett, a jeges észak felé tartott. Már szinte teljesen szétfagyott, amikor elérkezett egy csodálatos jégpalotába, ahol a Hókirálynő lakott. Amikor a királyfi meglátta a Hókirálynőt, megijedt tőle, mert azt hitte bántani akarja őt és elmenekült. De a királynő utána eredt.

- Ne félj tőlem, nem bántalak! Miért jöttél ide? - kérdezte a Hókirálynő.

- Mert elküldtek otthonról, vándoroltam és idetévedtem. De itt nagyon hideg van nekem. Nem lehetne ezt a telet megszüntetni valahogy?

- Nem. Akkor mi lesz a gyerekekkel?

- Én a királyfi vagyok, az senkit sem érdekel velem mi lesz? Miért foglalkozik mindenki a gyerekekkel?

- Mert ők a legfontosabbak! Ki fog akkor szánkózni, hógolyózni és hóangyalt csinálni?

- Na jó, lehet, hogy igazad van. Az én birodalmamba is el tudod hozni a telet? Lehet, hogy engem is jobban szeretnének, ha a gyerekeknek örömet szereznék. Eljönnél velem?

- Igen, persze.

- Akkor induljunk!

- De én tudok egy egyszerűbb megoldást. - és a Hókirálynő odavarázsolta magukat a királyfi birodalmába.

A Domboldalon épp nyár volt, de a királynő telet forgatott pálcájával, amelynek a gyerekek nagyon örültek. A Hókirálynő és a királyfi együtt nézték őket, ahogy szánkóznak, hógolyóznak, nagyokat nevetnek.
A királyfi erre megkérte a Hókirálynő kezét. A következő pillanatban pedig már az esküvőjükre készültek.

- Holnap lesz az esküvőnk, ezért előtte be kell még vásárolnunk! Gyere királyfi! - mondta a Hókirálynő, aki hozta a kis kosarát és kézen fogta a királyfit.

- Na, de én vagyok a királyfi, én nem fogok vásárolni, erre van a személyzet, nem?

- De ma szabi napjuk van.

- Szabi napjuk? Nagyon sok dolguk van! Nem mehetnek szabira az esküvő előtti napon!

- De igen, én engedtem el őket.

- Nagy hiba volt!

És elindultak ketten vásárolni. A kosárba belekerült egy fényképezőgép, hogy a fontos pillanatokat megörökítsék, tusoló és parfüm, hogy tiszták és finom illatúak legyenek, fésű, a jólfésültséghez, hajszárító, még mindig a haj miatt, körömlakk, ami bizonyára fontos kellék, zsebkendő, a királyfi kérésére, ha sírna a menyasszony, bár a Hókirálynő azt mondta, ez nem fog megtörténni.
Aztán visszamentek a palotába, persze minden cuccot a királyfi cipelt. Méghogy szabi! - gondolta.

Később nyugovóra tértek. Reggel a királyfi kakasszóra ébredt, de a királynő nagyon lusta teremtés volt, ezért őt ki kellett cibálni az ágyból. Sürögtek, forogtak és eljött a szertartás ideje.

Akarod-e hites férjedül...

Nem tudtam befejezni a mondatot, mert Emma közben ezt súgta a fülembe: Most mondd azt, hogy "Nem szeretlek!"

- Micsoda? Milyen mese ez? - kérdeztem, de aztán megtettem, amit kért.

Emma eljátszotta, hogy a királynő szenved a királyfi miatt, aki nem szereti és elhagyta őt.

És itt a vége, fuss el véle, mert nem volt se boldogító igen, se esküvő, se szerelmes csók, csak egy földön kuporgó, összetört királynő. Tudtam, hogy kelleni fog az a fránya zsebkendő.

Sajnos nem minden mesének Happy End a vége és ezt már a gyerekek is tudják.